Azaz megtaláltam. Persze, hogy a Sanyit.
Reggel neki indultam. Szebbnél szebb kikötők a part mentén. Legszívesebben mindegyikben megálltam volna és csak másnap mennék tovább. Persze pár helyre be is parkoltam, hogy az érzés meglegyen. Nem sietős, de illenék oda érni Sanyihoz. Úgy 11 felé kezdett beerősödni a forgalom. Szerencsére a zsiliphez értem és hamarosan a nagy, nagy, nagy tavon lehetek. A zsilipre várni kellett, hogy nyisson. Fél órát. Aztán behaladtunk mind. Mögöttem egy motoros hajóval bénáztak hárman. Egyik húzta, másik tolta. A kormányos, meg hol előre, hol hátra menetbe kapcsolt. Persze, hogy a vége az lett, hogy keresztbe fordult a hajójuk. A biztonság kedvéért Én egy kicsit előre húzódtam nem bombázzak le ezek is a hajómat.
Közben oda ért hozzám egy testes, termetes asszonyság. Lattam cetliket osztogatott a hajósoknak. Kiderült, hogy ez valami jegy, ami 5 Euromba került. Kicsit sajnáltam, de gondoltam adjuk meg, ami a királynak jár és adjuk meg a termetes asszonyságnak, ami neki jár. Ahogy haladok kifelé, hát látom, hogy a jegy ára, nyolc méteres hajóra 4 Euro. Ilyenek ezek a vad kapitalisták. Saját zsebre is dolgoznak!!!
De bent voltam. Csalinkáztam egy keveset, de végül is, megtaláltam aSándor kapitányt. Nagy munkában volt. Én meg ott lábatlankodtam. Ráadásul elfoglaltam a szomszéd helyét, aki ezt szóvá is tette. Szóval egy órácskát maradtam, aztán mentem is tova. A fontos dolgokat lebeszéltük. A többi meg majd csak alakul.
Egy lakatlan szigeten vertem tanyát éjszakára. Abból itt megszámlálhatatlanul sok van. Lakni ugyan nem laknak rajta, de amint kiderült, látogatója akad bőven!
No és akkor megjelent végső hajós álmaim hajója, egy Penschette 980-as!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése